Mennyire legyek őszinte az állásinterjún? Azt mondjam-e amit valójában gondolok? Az első komoly felvételi elbeszélgetés után jöttem rá, hogy hazudni nem kell, de szépíteni célravezető.
A vállalat egy multi, a pályázott állás: ügyfélszolgálatos. Csoportos állásinterjú. És elhangzik a nagy kérdés: miért is szeretne nálunk dolgozni? Mert ebben a városban képzelem el a jövőmet. (Na igen, vidéki település, kevés munkalehetőség, ez meg hajlandó bölcsészeket alkalmazni.) Majd 6-8 szemközt a háeresekkel “megkapom a magamét”: más egyebek mellet az egyik kifogás ellenem a motivációm volt, mert én nem itt szeretnék dolgozni, hanem egy cégnél, ami itt van.
Később végiggondolva a kérdést annyi mindent lehetett volna válaszolni: tetszik, hogy a vállalat egy világszerte ismert márkát képvisel, hogy fiatalos a munkakörnyezet, hogy van karrierlehetőség, hogy a cég számára fontos a társadalmi felelősségvállalás. Szóval kisregényt lehetne a témáról írni, de én nem készültem fel erre a kérdésre, így azt mondtam, ami először az eszembe jutott.
Hetekkel később találkoztam egy emberrel, aki hasonló céghez jelentkezett hasonló munkakörre. Ő kapott egyet bölcs tanácsaim közül. “Ha megkérdezik, hogy miért szeretnél ott dolgozni, mond meg, hogy te nagyon-nagyon és mindenképpen ennél a cégnél szeretnél elhelyezkedni.” Erre azt a választ kaptam, hogy ő nem fog hazudni, mert miért is, meg ha nem mondana igazat, nem tudná megjegyezni mikor mit mondott stb. Ennek a történetnek nincs tanulsága, mivel ezzel az emberrel soha többé nem találkoztam, így nem tudom, hogyan sikerült az állásinterjúja.
A saját káromon tanultam meg, hogy a kiszámítható helyzetekre készülni kell. És megint úgy érzem magam, mint a rosszul sikerült vizsgák után: ez most így sikerült, de okultam a saját hibámból, majd legközelebb jobb leszek. De itt mikor lesz legközelebb?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: